BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Én sose kapok leveletA könyv listaára: 2490 Ft. Leírás:
Három, immáron klasszikus kisregény szerepel ebben a kötetben, és mindhárom főszereplője Kovács Zsoli, az élénk fantáziájú és találékony kisfiú. A népszerű szerző, Fehér Klára három kisregénye több generáció körében is sikert aratott, és biztonsággal ajánlható a mai gyerekeknek is. Az elsőben a hétéves Zsoli amúgy remek balatoni nyaralását az keseríti meg, hogy senkitől sem kap levelet. Így aztán ír egyet magának, de a kézbesítés során valami baj történik A második kisregényben Zsoli egy évvel már idősebb, és ennek megfelelően már komolyabbak az igényei is egy levelezőpartnernél: egy saját szigetre vágyik. Hogy ez mennyire nem lehetetlen vágy, erre a saját édesapja szolgáltat példát. A befejező történetben Zsoli ugyan már kilencéves, ám így is vannak, akik idősebbek nála, és pokollá tennék a kisfiú nyári táborozását. A könyvet Demjén Zsuzsa illusztrációi díszítik. ISBN: 978-963-539-706-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 115 Ft
Az aukció vége: 2011-06-03 09:00
. Fehér Klára: Én sose kapok levelet - Jelenlegi ára: 2 115 Ft
Fontos
-
Kérjük, nézze meg a galériában többi termékünket is! Hiszünk abban, hogy nincs Magyarországon nálunk olcsóbb - átlagos vásárlónk é...
-
Termékismertető Nokia X7-00 Műanyag telefonvédő Angry Birds ZÖLD Eredeti gyári termék Kompatibilis készü...
-
Tisztelt Spori! Eladó a képeken látható Nike Manchester United nadrág Betűméretezés: XL Mért adatok: - derékszélesség(nyúlik): 44 cm ...
-
Eladó a képen látható Quechua gyerek szandál, csak otthon volt használva. Jelenlegi ára: 800 Ft Az aukció vége: 2011-06-16 14:40 . Gyerek...
-
Jó állapotú , nyárias farmer anyag ülep elől: 26, hától: 40 cm, combtőnél: 33x2 cm Jelenlegi ára: 1 500 Ft Az aukció vége: 2011-07-13 06:1...
-
Termékismertető Tok Nokia gyári tok 6300 6500 classic hordtáska neoprén piros csomagolás nélkül Eredeti NO...
-
Elado a kepen lathato, rozsaszin, zippes, kapucnis 12h felso. Jelenlegi ára: 400 Ft Az aukció vége: 2012-01-26 22:55 . 12h.polar pulover -...
-
Kapkodós kis könnyű nyári ruha, anyaga selyem , alapszine szürkés, nagy mintával, mellnél még enged. Jelenlegi ára: 500 Ft Az aukció vége:...
-
használt, de jó állapotú sport cipő Jelenlegi ára: 2 600 Ft Az aukció vége: 2011-10-09 18:25 . Adidas 26.5-es sport cipő - Jelenlegi ára:...
-
Eladó egy Cactus clone póló s-es méretű. Postázom is. Pontos postaköltséget a végén a számlaszámommal együtt küldöm. Jelenlegi ára: 100 F...